Neuropsychopharmacologia Hungarica

2011. december, XIII. évfolyam, 4. szám [translated version]

Összefoglaló közlemény

A szkizofrénia gyógyszeres kezelése

Kovács Gábor
Honvédkórház, Budapest

A szkizofrénia az agy multikauzális, krónikusan zajló, egyes fázisaiban más-más tüneti konstellációval manifesztálódó megbetegedése. Három tünetegyüttes (pozitív, negatív, kognitív) aktuális fennállása határozza meg a terápiás beavatkozásokat, így a gyógyszeres kezelést is. A szkizofrénia terápiájában az antipszichotikumok alkalmazása nem nélkülözhető, az anxio-lítikumok, antidepresszívumok, antiepileptikumok csak adjuváns szerek, átmeneti beállítással. Az eddigi vizsgálatok szerint a kognitív zavarok befolyásolása sikertelen, a negatív tüneteké pedig kevés eredménnyel járt. A pszichotikus állapot tüneti redukciója és annak hosszútávú prevenciója viszont jól megválasztott antipszichotikummal az esetek többségében lehetséges. Az antipszichotikumok jelentik tehát a szkizofrénia farmakoterápiájának alapját, ezért farmakológiai jellemzőik, klinikai hatékonyságuk ismerete nélkülözhetetlen a klinikum számára.
A szokványos típusos-atípusos felosztásuk túlhaladottnak tűnik, hiszen nem csak a két csoport között vannak különbségek, hanem az egyes csoportokon belül is. Szkizofréniában a pozitív tünetekre kifejtett hatásukban egy-két szer kivételével szignifikáns különbség nem kimutatható, mellékhatásprofiljuk viszont lényegesen eltérhet. A farmakoterápia megválasztásakor tehát a betegség lefolyásának stádiuma, tüneti manifesztációja, a beteg szomatikus állapota, a komorbiditás mellett a választandó antipszichotikum farmakodinámiás és farmakokinetikai jellemzői meghatározóak lehetnek. Így a pszichotikus állapotban hatékonyabb lehet a dopamin receptorokhoz nagyobb affinitású szer, hosszútávú kezelés során az extrapiramidális rendszert kevésbé befolyásoló gyógyszer, negatív tünetek dominanciája esetén a második generációs antipszichotikumok jönnek szóba. A gyógyszerválasztás után a másik fontos lépés a dózis meghatározása, amit az egyén szomatikus konstellációjának ismerete határozna meg. Azaz a felszívódási viszonyok, a gyógyszer metabolizációjában szerepet játszó enzimek aktivitása, a vér-agy gát működése. Ezek hiányában a klinikus a farmakológiai ismereteinek birtokában a gyógyszerválasz pontos értékelésével tudja beállítani az optimális dózist. Gyógyszerváltás a hatékonyság elmaradása vagy mellékhatások fellépésekor indokolt, és kivitelezése során szintén a farmakológiai jellemzőket kell figyelembe venni. A szkizofrénia lezajlása során bekövetkezhetnek depresszív, szorongásos vagy akár agresszivitással járó állapotok, amelyek adjuváns szerek beállítását indokolhatják. A klinikus feladata ilyenkor kibővül az előny/hátrány mérlegelésével. Természetesen a betegek kezelésében egyéni mérlegelés után szükséges lehet jól megválasztott pszichológiai intervenció vagy akár szocioterápia, amelyek azonban nem lehetnek sikeresek a jól beállított farmakoterápia nélkül. Nem elhanyagolható szempont a terápia során a betegek szubjektív állapotértékelése, a funkcionálásuk mértéke, amelyek szintén a gyógyszeres kezelés sikerén múlik. A rövid áttekintésben szerző a klinikus döntéseihez próbált segítséget nyújtani.

(Neuropsychopharmacol Hung 2011; 13(4): 239-247)

Kulcsszavak: szkizofrénia, farmakoterápia, antipszichotikumok

DOI: 10.5706/nph201112008

 

Review

Pharmacotherapy of schizophrenia

Gabor Kovacs

Honvédkórház, Budapest

Schizophrenia is a disorder of the brain with multicausality, chronicity, and various symptom manifestations within its course. The therapeutic interventions are determined by the actual psychiatric condition characterized by the three main syndromes (positive, negative and cognitive symptoms). Antipsychotics are essential drugs in the therapy of schizophrenia and anxiolytics, antidepressants, antiepileptics are only adjuvants with temporary use. The previous studies show no results in the therapy of the cognitive symptoms, and the new antipsychotics improve the negative symptoms moderately. The reduction and prevention of positive symptoms is practicable with the established selection of antipsychotics. The antipsychotics are the basis therapy of schizophrenia so the knowledge of their pharmacology and clinical effects are essential for the clinicians. The typical-atypical classification is an outworn concept because there are pharmacological differences not only between the two groups but within the groups too. There are no significant differences among the antipsychotics with respect to efficiency but their side effect profiles are very different. The choice of a drug is influenced by the actual psychic and somatic conditions, comorbidity on one hand, and on the other hand by the pharmacodynamic and pharmacokinetic characteristics of the drugs. For example an antipsychotic with high affinity to dopamine receptors would be the good choice to eliminate the psychotic syndrome, but another one with low risk to cause extrapyramidal side effects would be the right choice for long term therapy. The next important question is the adjustment of the dose which is determined by the patient’s somatic conditions and pharmacological factors, such as absorption, activity of metabolizing enzymes, function of the blood-brain barrier. In the lack of this property the clinicians can optimalize the dose only with the evaluation of the clinical response. The switch of a drug is required if it is ineffective or causes side effects. In these cases the clinicians have to be familiar with the pharmacological features of the two drugs and the condition of the patient. In the course of schizophrenia you can experience depressive, anxious, aggressive states that can be treated with adjuvants, but the risk/benefit ratio of these therapies should be considered. In addition to the drug administration the patients need psychological intervention and/or social therapy, however that cannot work without effectively tailored pharmacotherapy. Important viewpoints are the patient’s well-being and the level of his functionality, that also depends on the right drug therapy. The aim of the author was to help the clinicians in their decision making.

(Neuropsychopharmacol Hung 2011; 13(4): 239-247)

Keywords: schizophrenia, pharmacotherapy, antipsychotics

DOI: 10.5706/nph201112008